Nyolcas és Fia Borház

"Édesapám, Nyolcas Tamás verpeléti születése révén törzsgyökeres egrinek is mondható. 1980-ban döntött úgy, hogy elkezd szőlőműveléssel, majd borkészítéssel foglalkozni. A 80-as évek elején telepítette el az első tőkéket a Pajdos majd a Marinka dűlőben. Egészen 1992-ig tartott ez az időszak, melynek során még több saját szőlőre tett szert. Hivatása azonban más városba szólította így megvált a szőlők nagy részétől és csupán csak két ültetvény maradt meg, illetve egy kis pince ostoroson. Ám a sok hazalátogatás, a két szép ültetvény és a pince elég alapot adott arra, hogy a 2000-es évek elején édesapám visszavegye az addig bérművelésbe adott területeket és hobbi szinten elkezdjen vele foglalkozni, ekkor vitt ki először a szőlőbe 12 évesen.

2001-ban új területet vásároltunk, a Síkhegyen, ahova egy Franciaországból hozott Merlot klónt ültettünk. A 2009-es volt az első év, amikor már komoly minőségi termést tudtunk róla szüretelni, illetve megvásároltuk a mellette lévő idős leányka ültetvényt, amit azóta felújítottunk és szebben tündököl, mint valaha. Azóta minden nyár és rengeteg hétvége a szőlőben telt és kezdetét vette az a lassú folyamat, aminek köszönhetően 2012-ben úgy éreztük, hogy megértünk (és a borok is) arra, hogy bemutatkozzunk a hazai bort kedvelő és fogyasztó társadalom előtt.

A metszéstől a borok készítéséig minden munkafolyamatot a családunk koordinálja és végzi. 2012-ben elnyerte Édesapám az Év Szőlőtermelője címet az egri hegyközségben, ami a leginkább szimbolizálja szőlő iránti szeretetünket, belevetett hitünket, és elhivatottságunkat. Hisszük, hogy igazán jó bort csak a legszebb és legegészségesebb, a lehető legtökéletesebben beérett szőlőből lehetséges készíteni."

- Nyolcas Ádám