Benyák Zoltán

Gyermekkoromban, alig elérvén az iskoláskort és a présrudat, már beavatottá lettem. A pince – ahol sokkal kevesebb, ugyanakkor izgalmasabb munka adódott – mindig sokkal vonzóbb volt, mint a szőlő, ahol hamar megtanultam az igazságot: jobb az iskolapadot koptatni, mint kétkezi, paraszti munkától előrelépést várni. Legalább 10 évnyi „kényszermunka” után kezdett egy-két munkának a szerethetősége is feltárulkozni. Kellett még további tíz év – s már az első saját borok is persze –, hogy a szépségeit is meglássam a szőlőnek, éppúgy, mint a bornak. S a negyedik x-en is túl, melyet e kultúrában végig tapostam, már elválaszthatatlan kötődés jött létre köztünk.

Elérkezett végre az idő, hogy ne csak kapjak, de visszaadni is akarjak e tájnak, e kultúrának. Tájborászatot építek, tájborokkal, ideillő fajtákkal és technológiával.